Beteginformációk
Betegjogok

Kedves Betegeink!

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. tv. 29. §-ában megfogalmazottak alapján a beteg jogosult az egészségügyi ellátással kapcsolatban az intézet vezetésénél, illetve fenntartójánál panaszt tenni.

A fenntartó köteles a panaszt kivizsgálni, és annak eredményéről a beteget legfeljebb 30 munkanapon belül írásban, illetve elektronikus úton tájékoztatni. Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet esetében a fenntartó a GYEMSZI.

A panasz intézeten belüli kivizsgálásának részletes szabályait az intézet vezetése belső szabályzatban rögzítette. A főigazgató felé minden esetben írásban kell a bejelentést megtenni.

A főigazgató az ügy kivizsgálásával az általa kiválasztott ágazati vezetőt bízza meg, akinek megküldi a panaszos levelet. A tényállás tisztázását a vizsgálati anyag értékelésével a vizsgálatvezető végzi el, majd 10 munkanapon belül megfogalmazza a panasz benyújtója felé az Intézet válaszlevelét. A válaszlevelet jóváhagyásra és aláírásra a főigazgatónak megküldi.

A beteg panaszával a kórházban működő betegjogi képviselőhöz is fordulhat.

 

 
A betegek jogai és kötelezettségei című dokumentum letöltése

Aktuális

Legyen a Munkatársunk!
 
 
 
Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet a hazai idegsebészeti szakma csúcsintézménye.
Szakterületük specialistáinak számító orvosaink nagy elhivatottsággal végzik munkájukat, amelyet felkészült szakdolgozók segítenek. Intézetünk mindehhez igyekszik megteremteni a tárgyi és személyi feltételeket.
 
Jelenleg az alábbi munkakörökbe keresünk munkatársakat:
Ápoló, Műtős szakasszisztens, Műtőssegéd, Orvosok...
 
 
Tovább...

Tudomány

Cerebrovasculáirs Áramlásdinamikai Kutatólaboratorium
 
 
A Cerebrovasculáirs Áramlásdinamikai Kutatólaboratorium az OITI Neurointervenciós Osztálya és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Hydrodynamikai Tanszéke együttműködésével dolgozik. A Laboratorium célkitűzése az agyi érbetegségek pathogenezisének, kórlefolyásának, illetve kezelésének vizsgálata a helyi áramlástani viszonyok függvényében, számítógépes áramlás szimuláció (Computational Fluid Dynamics, CFD) segítségével.
 
Tovább...

Oktatás

Semmelweis Egyetem ÁOK Idegsebészeti Tanszék
 
 
Az Idegsebészeti Tanszék elsődleges feladata az egyetemi graduális, a posztgraduális és a PhD képzés szervezése, amely magában foglalja az egyetemi hallgatók tudományos diákköri munkájának koordinálását, a szakorvosképzést és orvostovábbképzést. A Tanszék feladatai között az oktatás, a tudományos célú kutatás, a tudományszervezés és a betegellátás egymásba kapcsolódó, egységet képező tevékenység. A betegellátó klinikai hátteret az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet biztosítja.

 
Tovább...

Elérhetőség

Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet elérhetőségei


1145 Budapest, Amerikai út 57.
Tel.: (06 1) 467 9300

Főigazgató: Prof. Dr. Nagy Zoltán,
Főigazgatói Titkárság Tel: (06 1) 467-9301 Fax: (06 1) 251 5678
E-mail: igazgatosag@mail.oiti.hu

Gazdasági igazgató: Bukovszky Magdolna, Gazdasági Igazgatói Titkárság Tel: (06 1) 467 9392
E-mail: gazdasagi@mail.oiti.hu

Orvos-igazgató: Dr. Óváry Csaba,
Orvosigazgatói Titkárság
Tel: (06 1) 467 9334
E-mail: igazgatosag@mail.oiti.hu

Ápolási igazgató: Bere Csilla,
Ápolási Igazgatói Titkárság
Tel: (06 1) 467-9302
E-mail: apig@mail.oiti.hu

Tovább...