STROKE-ELLÁTÁS
Milyen betegségek esetén nyújt segítséget?
Agyi érelzáródás (ischaemiás stroke), agyvérzés (állományvérzés, subarachnoidalis vérzés), aneurizma esetén.

Az agyi érkatasztrófák kialakulásának számos oka lehet. Ezeknek az életveszélyes fenyegetést jelentő kórképeknek a közös neve a stroke. A népnyelv a közhiedelemmel ellentétben a szélütés alatt nem egészen ezt érti, inkább csak szűk értelemben az agyvérzést, ami az összes stroke-nak csupán mintegy 15 százalékát teszi ki. Az esetek nagyobb részében, mintegy 85%-ban a stroke hátterében valójában nem vérzés, hanem érelzáródás áll, és az agysejtekre oly veszélyes oxigénhiány ennek következtében alakul ki.

Fontos tudni, hogy bár szám szerint ez utóbbi betegek jelentik a többséget, a halálozási veszély és a felépülés esélye szempontjából épp ilyenkor jobbak az orvosi beavatkozás lehetőségei.



A stroke beteg sajnos többnyire már súlyos, életveszélyes állapotban, mentővel kerül a kórházba, noha a megelőzés és diagnosztika mai fejlett eszközeivel sok esetben időben megjósolható és elkerülhető lenne a betegség. A betegek és a család a tüneteket sem mindig ismerik fel időben, s jellemzően csak napokkal a szokatlan végtagzsibbadás vagy érzékszervi probléma vagy funkciózavar első jelentkezése után jelentkeznek az orvosnál.

Magyarországon a stroke minden évben kb. 50 000 embert érint. Közülük minden második-harmadik beteg még a mai fejlett diagnosztikai, műszeres és tudományos eredmények mellett is belehal a betegségbe. Szintén sokan vannak, akik még az időben történő orvosi beavatkozás ellenére is visszafordíthatatlan károsodás szenvednek.

Kórházunk nagy előnye, hogy itt az érelzáródásos stroke betegek 3 órán belül akut vérrög kezelésben, ún. trombolízis terápiában részesülhetnek. Ez az időkapu, ami alatt esély van arra, hogy pozitívan befolyásoljuk az agyi történéseket. Annak tehát, hogy a stroke-os beteg a lehető leghamarabb kórházba kerüljön, életbevágóan fontos jelentősége van.

A trombolízis-kezelés mintegy 30%-kal javítja a beteg esélyeit. A vérrög oldása általában vénásan történik. Néha azonban, amikor valamely nagy főér záródik el, s az összmennyiségből a szükséges helyre már viszonylag kevés jutna, intézményünkben arra is lehetőség van, hogy mikroszkopikus vastagságú műszerek segítségével közvetlenül a problémás területre juttassuk el az életmentő, vérrögoldó anyagot. Ez a beavatkozás sok betegnek az egyetlen esélyt jelentheti. Ez a hat órán belül végezhető eljárás ma még csak igen kevés helyen hozzáférhető az országban az intézményünkre jellemző magas szakmai színvonalon – lásd még intravasculáris neurointervenciós programunk --, de még a nagyvilágban sem számít mindennapi eljárásnak.

A stroke ellátáson belül viszonylag ritka, ám annál tragikusabb eseteket jelentenek a főleg fiatalokat érintő értágulatok, aneurizmák következtében kialakuló vérzéses esetek.

Ez a mintegy 5%-ban előforduló sajátos kórkép minden évben kb. 2500 betegnél fordul elő. Ilyenkor az agyalapi artériákon egy kis tágulat keletkezik, ami repedéssel fenyeget vagy meg is reped, s vérzést okozva halálhoz vezethet. Leggyakrabban fiatal nőknél fordul elő, de férfiaknál sem ritka.

Intézményünk tapasztalata az aneurizmák kezelésében is kimagasló. A tágulatot csúcstechnológiás orvosi eszközök segítségével éren belüli műtéttel is képesek vagyunk kezelni úgy, hogy kis fémszálakkal erősítjük meg és rendezzük a rendellenességet akut esetekben és megelőző célzattal is.

A stroke betegek esélyeiről az említett tragikus mutatók mellett is fontos tudni, hogy napjainkban mintegy 40%-kal jobbak, mint akárcsak egy-két évtizeddel ezelőtt. A döntő változást ebben a diagnosztikai háttér ugrásszerű fejlődése, a CT és MR készülékek elterjedése hozta meg. Ezáltal ma már teljes bizonyossággal megállapítható, mi áll a kóros történés hátterében, s ennek függvényében megfelelő terápia választható. Míg korábban a stroke betegeknek csak kb. egynegyede, egyharmada lett jobban, az orvostudomány és technológia fejlődésével mára ezt az arányt 40%-ra sikerült felemelni.

Mindezen pozitívumok ellenére is ki kell azonban mondani, hogy a stroke elkerüléséért és egy második stroke kialakulása ellen a legtöbbet maga a beteg teheti. Ennek tudatosítására Stroke Programunk keretében különösen nagy súlyt fektetünk.

Az akut stroke kezelése betegeink számíthatnak szakorvosaink segítségére a személyes rizikófaktorok feltérképezésében és az ezek elleni stratégia kialakításában.

A rizikófaktorok sorában az életkor és a genetikai örökség olykor igen jelentős és nem befolyásolható rizikófaktorokat jelentenek. Nézetünk szerint épp ezért kell sokszoros erővel küzdeni a befolyásolható veszélyek ellen.

A stroke-on átesett betegnek mindenképpen abba kell hagynia a dohányzást. A fiatal nőknek a hormonális fogamzásgátlást is kerülniük kell. Meg kell szüntetni az esetleg fennálló súlyfelesleget. A mértéktelen alkoholfogyasztás szintén tilalmazott. Az orvosnak ezen felül gyorsan és hatásosan kezelnie kell a beteg esetleges magas vérnyomását és koleszterinszintjét valamint cukorbetegségét, amelyek ugyancsak óriási veszélyt jelentenek.

Betegeink utógondozásában intézményünkben kiemelt jelentősége van a kúraszerű kezeléseknek: 2-3 havonta visszavárjuk betegeinket kontrollra és konzultációra. Sokan ilyenkor infúziós kúrát is kapnak, ami által jelentős további életminőség-javulás érhető el.

A stroke-ról röviden (letölthető PowerPoint dokumentum)

Jó tanács
Tudjuk, hogy Ön manapság számos alternatívából választhat a gyógyításban. Az egészség azonban nem játék. Az Öné és szeretteié különösen nem az. Javasoljuk, hogy csak olyan segítséget fogadjon el, amely mögött magas szintű szakorvosi képzettség, megfelelő szakhatósági engedélyek és orvostudományilag igazolt tapasztalat áll.

Ismerje meg szakembereinket!
Programunk vezetője
  • Dr. Varga Dániel Viktor neurológus, pszichiáter főorvos

    Orvosaink
  • Dr. Horváth Rita neurológus, klinikai farmakológus, adjunktus
  • Dr. Kakuk Ilona neurológus, aneszteziológus és intenzív terápiás főorvos
  • Dr. Kenéz Júlia neurológus, adjunktus
  • Dr. Kis Balázs neurológus
  • Dr. Óváry Csaba neurológus főorvos

    Belső konzultánsaink
  • Dr. Czirják Sándor idegsebész főorvos, egyetemi tanár
  • Dr. Major Ottó PhD idegsebész főorvos

    Külső konzultánsaink
  • Dr. Budai József infektológus szakorvos

  •